Chapter 3 - Tudatlanság

Annak ellenére, hogy még csak április van, minden reggel erősen süt be a nap az ablakomon, ezzel felmelegítve a szobámat és irritálva a szememet, amíg alszom. Fejemre húztam a takarómat, majd a fal felé fordultam, hogy legalább egy kis ideig tudjak még pihenni. Rám tört a felismerés, mi történt tegnap éjszaka. Úgy kezdődött minden, hogy kiborultam, mert átlagos tinédzser problémáim túl soknak bizonyultak, ezért elszöktem otthonról. Közben besötétedett, az eső pedig szakadt, így teljesen eltévedtem, végül egy sikátorban kötöttem ki, ahol megismerkedtem a titokzatos Daniel-el, aki elvitt engem egy szórakozóhelyre. Na innentől homályos minden. Lassan kinyitottam a szemem és amit először észrevettem, hogy a kedvenc kutyás párnámon fekszem. Ezek szerint otthon vagyok. Megéreztem a friss kávé illatát, amiből kiköveztettem, hogy Anya már ébren van. Nem akarom, hogy leszidjon. Hogy a fenében kerültem haza? Mi történt tegnap éjjel? Megfordultam és az éjjeli szekrényemen lévő telefonomért nyúltam. Körülbelül 20 üzenet arról, hogy hova tűntem, ebből 18 érdektelen, azonban Lana és Moo levele érdekel. Most csak ők ketten azok akikben bízhatok. Az előbbi 'Hol vagy? Aggódom.' üzenetekkel bombázott, az utóbbi pedig 'Hol vagy Dani b*****g? Azonnal írjál vissza!', nos igen van egy sajátos stílusa. Egyiküknek sem válaszoltam egyenlőre, de jól esett, hogy aggódnak. Visszatettem a telefont az éjjeli szekrényemre, majd visszafeküdtem és a plafont néztem. Mit mondjak anyának? Az egészet kamaszkori hisztinek fogja hinni, aztán haragudni fog rám. Végignéztem magamon. Átöltöztettek a pizsamámba, ami a csurom vizes ruháim után, rendkívül kényelmes. Még 10 perc szenvedés elhatároztam, hogy beszélek Anyával. Felültem az ágyamban, erősen megszédültem és beleállt a fejembe az éles fájdalom. Fejemhez nyúltam és elkezdtem masszírozni a halántékomat. Még sosem volt ilyen intenzív fejfájásom. Ekkor észrevettem az éjjeli szekrényemen egy ismeretlen fehér összehajtott papírt, amire rá volt írva, hogy 'Hannah'. Erősen kutattam az emlékeim között hol hallottam ezt a nevet, aztán rájöttem. Azt mondtam Daniel-nek, hogy Hannah a nevem. Gyorsan a levélért nyújtottam, majd még egy percig némán néztem az összehajtott levelet. Hogy a fenében került ez ide? Honnan tudja a címem? És vajon mit ír? Hallottam, hogy elhagyja a házat, valószínűleg reggeliért indult. Gyorsan kinyitottam a levelet.

Bizonyára nem emlékszel semmire, de te táncoltál a legjobban tegnap este. Bármikor szívesen látlak újra Hannah. Már ha ez az igazi neved...;)

Daniel

Széttéptem apró darabokra a levelet, majd felálltam és kidobtam a szemetesbe. Miért nem emlékszem semmire? Nem ittam semmit csak egy pohár Colát! Várjunk csak.. A Cola. Lehet, hogy az a szemét beletett valamit, amitől bulizni kezdtem, mára meg mindent elfelejtettem? Bizonyára ettől fáj annyira a fejem is. Megálltam a tükör előtt. A hajam immár száraz, de teljesen kócos. A sminkem lefolyt, majd megszáradt, szóval most tökéletes hasonmása vagyok egy zombinak. Anya hazaért. Amikor meghallottam, hogy becsukja az ajtót, a begörcsölt a hasam az idegességtől, de fogtam magam és elindultam lefelé. Amint leértem, körülnéztem, de sehol nem láttam őt, ami azt jelentette, hogy már a konyhában van. Némán odasettenkedtem a konyhapulthoz remegő gyomorral.

-Jó reggelt. -szólaltam meg halkan, mire Anya egy kisebbet ugrott az ijedtségtől.

-Megijesztettél. Felébredtél? El nem tudod képzelni mennyire aggódtam! Hol a fenében voltál? Miért mentél el? - hangulatváltozásai rémisztőek voltak. Az első mondatnál még rémült volt, aztán aggódás végül düh költözött hangjába. Tudtam, hogy ezeket fogja kérdezni mégsem készültem semmilyen válasszal.

-Sajnálom, hogy elmentem. Rossz napom volt, aztán te is kiabáltál velem. Csak egy kis nyugalmat akartam, de eltévedtem. - magamat is megleptem azzal, milyen nyugodtan, magabiztosan mondtam ki a szavakat.

-Ha valami baj van, csak mondd el kérlek. Nem tudod milyen kínokat éltem át, amíg nem voltál itt. Mindenre gondoltam... -itt elhallgatott.

-Nem hallgattál meg, csak üvöltöttél. Soha többé nem teszek ilyet ígérem. -még mindig ugyanolyan nyugodt volt a hanglejtésem, és most már a szívem is kevésbé dobogott gyorsan.

-Még szerencse, hogy az a kedves fiú rád talált. - mondta még mindig aggódva.

-Kedves fiú? -kérdeztem vissza.

-Így van, Daniel a neve. Egy sikátorban talált rád, ahol elaludtál. Elment a rendőrségre és megkérdezte nem szóltak-e nekik egy ilyen korú lány eltűnéséről. Megadták neki a címet, ő pedig hazahozott. Hálás lehetsz neki.

Ó szóval Daniel ezt mondta Anyának. Azt elfelejtette említeni, hogy elvitt egy szórakozóhelyre, bedrogozott és majdnem egész éjjel táncoltunk. Bár igaza van. Jobb, ha erről anya nem tud. Bizonyára a rendőrség mondta meg neki, hogy nem is Hannah a nevem. Beszélnek kell vele. Meg kell tudnom mi történt múlt éjjel, de ő veszélyes. -Kikértelek mára az iskolából, szóval pihenhetsz. -Ez jó ötletnek tűnt. A fejem széthasad a hányingerem egyre erősebb és, ha meglátom Mason-t.. Szóval nem akarok menni, de muszáj lesz. Ebben a gimnáziumban egy nap is sok hiányzásnak számít. A mennyiség amit pótolni kell, felér egy heti iskolába járással.

-Bemegyek. Nem akarok lemaradni. Az első óra így is elkezdődött már. Lanáék aggódnak értem. Felhívtad őket?

-Természetesen felhívtam őket. Azt hittem náluk leszel, hiszen ők a legjobb barátnőid. És szó sem lehet, róla. Ma nem viszlek iskolába

-Akkor bemegyek busszal. Nagy lány vagyok már. -mondtam komolyan, majd Anya szemébe néztem.

-Nem tudok benned megbízni a szökés után. Öltözz, beviszlek én.

Húsz perc múlva már az iskola kapujában álltam. Mivel a farmerem elázott egy fekete szoknyát vettem föl egy csíkos felsővel. A nyakamban most is, mint mindig ott van a naplóm kulcsa. A hajam összefogtam, mert a tegnapi eső után sehogy sem akart állni, a cipőm pedig egy kb. 10 cm-es sarkú bakancs. Mielőtt Anya kitett a suli előtt, majd írjak egy sms-t, ha végeztem és értem jön, erre pedig azt feleltem, hogy ma egy kicsit tovább maradok, mert tanulni akarok Laná-val. Éppen akkor léptem be az ajtón, amikor kicsöngettek a második óráról vagyis tesiről. Legalább ezt megúsztam, mert nagyon utálom. Az öltöző felé vettem az irányt, ahol Lana a nyakamba ugorva fogadott.

-Megőrültél? Hol a fenében voltál? Tudod, hogy aggódtam? -szinte már sírt örömében.

-Nyugi nincs semmi. -kacsintottam rá. A tegnapi éjszakát még nekik sem fogom elmondani.

Eközben Moo odajött elém, félrelökte Lanát és felpofozott. Az öltözőben mindenki egy pillanatra felénk pillantott.

-Te teljesen hülye vagy. -ennyit mondott, majd visszament öltözni.

A nap hátralévő része, nagyon unalmas volt. Lana egész nap azt kérdezgette mi a bajom, én pedig legszívesebben elmondtam volna neki. Szerencsére egyszer sem láttam Mason-t, emiatt végig nyugodt maradtam. Mikor kicsöngettek az utolsó órámról, betettem a táskámat a szekrényembe, csak telefont vettem magamhoz, elköszöntem a barátnőimtől és elindultam megkeresni Daniel-t. Mivel a házunk teljesen máshol van, mint az iskola nehezemre esett kiigazodni a városban, de végül megtaláltam a sikátort. A nap erőteljesen sütött, teljesen más volt minden, mint azelőtt egy nappal.

-Daniel told ide a képed! - kiáltottam és ugyan úgy meglepődtem magamon, mint reggel. Teljesen máshogy beszélek, sokkal magabiztosabb lettem.

-Itt vagyok kicsi Hannah. Vagy mondjam inkább, hogy kicsi Danielle? -jelent meg mögöttem hirtelen, mire nagyon megijedtem.

-Bedrogoztál engem! -megfordultam, hogy vele szembe kerüljek és felpofoztam. Mélyen a szemébe néztem, de düh helyett, az ajkai mosolyra húzódtak.

-Tudtam, hogy nem vagy te olyan halk. Csak elnyomnak. Kihozom belőled a vadmacskát. - kék szemei a reakciómat fürkészték. Felpofoztam egy nálam talán 10 évvel idősebb fiút. Még soha nem tettem ilyet. Nem is gondolkoztam csak megtettem. -Nem akarsz lúzer maradni, igaz?

Meglepett a kérdése. Honnan tudja, hogy nem tartozom a 'legjobbak' közé.

-Nem. -feleltem, majd hátrébb léptem egy lépést, de ő követett.

-Én segíthetek neked. De cserébe én is kérek valamit. -mosolygott pimaszul.

-Mégis, hogy tudnál te nekem segíteni?

-Először is. Hogy nézel ki? A cipő tetszik, de ilyen szoknyát a hatvanas években hordtak utoljára. Szóval ruhatár felfrissítés.

-Mit tudsz te a ruhákról? Csak egy pasi vagy. -meg akartam sérteni, mert nagyon idegesített, ahogy beszél, de nem vagyok ebben túl jó.

-Ott dolgozom, ahol tegnap éjjel jártunk. Szerinted nem látom nap, mint nap, mit hordanak a lányok? Ilyet biztos nem. -mutatott az összeállításomra.

-Nem leszek kurva. -céloztam az emberekre akiket tegnap láttam.

-Abban biztos vagyok. A második lépés. Le fogsz fogyni. -felnevettem.

-Tudod milyen régóta szeretnék lefogyni? Esélytelen. Ilyen géneket örököltem.

-Velem még nem próbáltad. - nem hagyta abba a mosolygást. - A harmadik lépés, hogy növeljük az önbizalmadat. -mindhárom opció esélytelen.

-Rendben, de még, ha ez be is jön.. Mit kérsz cserébe? -jutott eszembe, hogy ő is kért valamit.

Lehervadt a mosoly az arcáról, fogalmam sincs miért. Végiggondoltam, hogy mondtam-e valami rosszat, de nem. Hátralépett két lépést és elfordult tőlem.

-Az már kicsit bonyolultabb. - szavai megrémisztettek.