Chapter 4 - Benne vagyok

A sikátorban néma csend honolt, még az utca zaját sem lehetett hallani. Daniel a zsebébe nyúlt, majd egy cigarettát vett a kezébe. A földet nézte miközben kifújta a füstöt és várta a reakciómat.

-Nem gondolod komolyan, hogy én embereket fogok bedrogozni! - próbáltam kemény lenni, de a hangom tele volt kétségekkel. Ő még egyet szívott a cigijéből, majd rám nézett. Tekintete mintha azt mondta volna 'Fuss amíg lehet!' hanglejtése mégis más gondolatokról árulkodott.

-Álljunk csak meg! Ez nem drog. Ettől csak jobban érzik magukat az emberek. Neked csak bele kéne öntened ilyeneket a poharukba. - húzott elő egy kis fiolát a kabát zsebéből. Az apró üvegcsében élénk kék folyadék volt.

Nem akarom ezt. Miért keveredtem bele? Miért nem tudtam őszintén beszélni az Anyukámmal és otthon maradni? Másrészről. Annyira szeretném, hogy legyen végre önbizalmam!

Beleharaptam az ajkaimba, mire az vérezni kezdett. A cigifüst marta a torkomat, ezért hátráltam egy-két lépést.

-Nem nagy ügy Dani. - suttogta a fiú, majd eldobta a csikket.

-Benne vagyok. -mondtam hirtelen és nem hittem a füleimnek. Ennyi. Mostantól nem vonhatom vissza ami mondtam. Daniel összeráncolta a szemöldökét és ismét a cipőit nézte. Olyan volt, mintha valamin gondolkozna. Közelebb léptem hozzá és újra megszólaltam. - Megcsinálom. - teljesen biztos voltam benne. Végül is semmi rosszat nem csinálok, azon kívül, hogy elszökök otthonról.

A fiú felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett. Nem tudom miért viselkedik így, hiszen ő akarta, hogy ezt csináljam. Néhány percig csak álltunk így, majd hirtelen megszólalt.

-Akkor indulás. -ragadta meg a karom.

-Most azonnal? -kérdeztem meglepetten. Hamarosan haza kell mennem, mert anyának fel fog tűnni, ha sokáig elvagyok. Remélem ma sokáig dolgozik.

-Nem maradunk sokáig, csak oda megyünk ahol tegnap voltunk. - kacsintott rám, majd elindultunk.

Szorosan mögötte mentem, mintha attól félnék valaki követ minket. Egyáltalán nem szeretem ezt a helyet. Talán világosban még félelmetesebb is, mint éjjel. Nem sokat gyalogoltunk meghallottam a hangos dübörgő zenét.

Ugyanaz a két őr állt az ajtóban, mint előző éjjel. Itt egész nap bulikat tartanak? Ezúttal azonnal átengedtek minket engem pedig megcsapott a már ismerős izzadság és piaszag. Átverekedtük magunkat a tömegen és leültünk a bárnál lévő asztalhoz. Daniel hosszú sötét haja csapzott volt, úgy nézett ki, mint aki egész éjjel nem aludt. Valószínűleg így is volt. Kért mind a kettőnket egy italt, de ezúttal visszautasítottam. Nem engedem, hogy újra bedrogozzon. Miután megitta a whiskey-t amit rendelt, felém fordult.

-Szóval. Látod ott az a srácot? -mutatott egy fiúra aki a sarokban ült egy szál cigivel a szájában.

-Hmm. Páva fiú. -mosolyodtam el. Mason-re emlékeztetett.

-Bejönnek neked a pávák? -nevette el magát Daniel, majd két másodpercen belül lehervadt az arcáról a mosoly. - Az ő poharába kell ezt becsempészned, úgy, hogy ő ne lássa.

-De.. mi az, hogy nem tud róla..? Úgy értem. Ezeket nem ők kérik? - mutattam a kis üvegre. Abban a pillanatban olyan lehettem, mint egy 5 éves gyerek aki először kap nyalókát és nem tudja, hogy mi az.

-Nos ömm.. -habozott. - Általában ezt barátnők, illetve barátok kérik. Ha egy haver már nem úgy bulizik, mint régen, ez feldobja a hangulatot. - kacsintott rám ugyanúgy, mint a sikátorban.

-De hogyan csináljam, hogy ne vegye észre?

-Beszélgess vele, tereld el a figyelmét. Nézd most egyedül van! -lökött le a székről, majd kezembe nyomta a kék folyadékot tartalmazó tartályt én pedig elindultam a fiú felé. Félek az idegenektől. Mármint ez így nevetséges, de én nem tudok csak úgy odamenni valakihez, hogy 'Szia, hogy vagy?'. Nem vagyok az az ismerkedős fajta, inkább meghúzódom a háttérben és csöndben maradok. Vajon Daniel ezzel is növelni akarja az önbizalmamat?

-Szia. -mondtam halkan, amikor odaértem a fiúhoz. Természetesen a hangos zenétől egyáltalán nem hallott. Elnyomta a cigijét és értetlenül meredt rám.

-Te ki vagy? - kiabálta, mire én leültem mellé a kanapéra.

-A nevem Hannah. -mosolyodtam el halványan, majd a szememmel megkerestem Daniel-t aki csak röhögött.

-Szia Hannah. - harapott ajkába a páva hajú srác. - Carter vagyok. Cigit? -nyújtott felém egy szálat.

-Nem dehogy! -kiáltottam rá, de hirtelen belegondoltam, hogy ezzel így nem sokra megyek. - Ez elég gagyi fajta. -húztam a számat, mire ő felnevetett.

-Vicces lány. Tetszel. Hozzak neked egy italt? Nekem már van. -mutatott az asztalon lévő koktélra. - majdnem azonnal rávágtam, hogy én nem iszom, de rájöttem, hogy amíg ő elmegy én nyugodtan beleönthetem a kis üveg tartalmát a poharába.

-Whiskey-t. -kacsintottam rá, ahogyan Daniel pár perccel ezelőtt, mire Carter felállt és elindult, hogy italt hozzon nekem.

Megragadtam az alkalmat és megtettem, amit Daniel mondott nekem.

-Itt is van. - adott a kezembe egy poharat, persze én nem szándékoztam meginni. Felemelte a koktélját. - Örülök, hogy megismerhettelek Hannah. -mosolyodott el, majd megitta a pohara tartalmát.

Ezzel én felálltam és eltűntem a tömegben. El tudom képzelni milyen fejet vágott, amikor nem talált sehol. Talán csak azt hiszi majd, túl sokat ivott és képzelt engem. Visszatértem a Daniel mellett lévő székre.

-Na milyen voltam? -kiabáltam a fülébe, mire ő felállt és intett, hogy kövessem. Elhagytunk a szórakozóhelyet, a fiú visszavitt a sikátorba.

-Elsőre nem is olyan szörnyű. De ez csak egy kispályás tinédzser volt. Nem volt olyan nehéz meggyőzni.

-Igenis nehéz volt! -ezzel sarkon fordultam és elindultam hazafelé.

-Holnap találkozzunk a házad előtt 15 órakor! Futni megyünk! -kiáltott utánam Daniel, azonban ezt lehetetlennek tartottam, mivel anyukám úgysem fog vele elengedni.

Könnyen hazataláltam, most már sikerült megjegyeznem az utat. Amikor megérkeztem anya még nem volt otthon bizonyára még dolgozott.

***

Másnap reggel hatalmas mosollyal az arcomon ébredtem fel, nem tudom miért, azonban az hamar lehervadt az arcomról amikor az öltözésre került a sor. Daniel kicikizte a ruháimat, így fogalmam sincs mit vehetnék fel. Álltam a szekrényem előtt, felvettem minden ruhadarabot, de mindegyik olyan volt, mint amit a nagymamám venne fel. Anyának feltűnt a szokatlan viselkedésem.
-Mi a baj drágám? -jött be a szobámba húsz türelmes perc után, én pedig csak ültem a szekrényem előtt az arcomat a kezembe temetve.
-Nem tudom Anya. Nem tudom mi a baj velem. Hogy hordhattam eddig ilyen ruhákat? -néztem a szemébe, mire ő elmosolyodott.
-Ma délután hamar végzek utána elmehetnék vásárolni. Addig is válassz az én szekrényemből ruhákat. - megsimogatta a vállamat, majd elköszönt és elindult dolgozni.
Nos Anyával mindig is ugyanolyanok voltak a méreteink, ő szintén nagyon alacsony, mint én. Átmentem a szobájába és meglepődtem, hogy mennyi gönce van. Kiválasztottam egy fekete shortot, egy fekete fehér csíkos felsőt, felvettem a jól bevált bakancsomat. Már csak a hajammal kellett valamit kezdeni, de mivel erre nem maradt idő, természetesen hullámos hajamat kiengedve hagytam.
Az iskola kifejezetten unalmassá vált számomra. Minden nap ugyanazt csináltam eddig. Talán ezért érzem olyan jól magam amikor kimozdulok Daniel-lel. A fenébe Daniel! Azt mondta ma futni megyünk, de közben megígértem Anyának, hogy vásárolni megyünk. Fogalmam sincs mit fogok mondani neki.

***

Miután egy hosszú egyhangú nap után hazaértem, nem várt meglepetés fogadott. Amint beléptem az ajtón azt hallottam, ahogy Anya vihorászik. Ijesztő volt. Beértem a konyhába és láttam, hogy ő és Daniel egy asztalnál kávézgatnak.
-Oh szia Kicsim! -mosolygott rám, amikor meglátott. - Nem is mondtad, hogy ma elmész futni Daniel-lel.
-Sziasztok. -köszöntem halkan. Nagyon meglepődtem. Mit keres itt Daniel és mit mondott anyának? Értetlenül néztem rá, de ő csak mosolygott,
-Elmondtam Anyukádnak, hogy személyi edző vagyok és megkértél, hogy segítsek formába hozni téged. - ó szóval ezt mondta.
-Anya ne haragudj, hogy nem szóltam én.. -kezdtem, de ő belém folytotta a szót.
-Dehogyis kicsim nagyon örülök menjetek csak, majd holnap megyünk vásárolni. - állt fel az asztaltól, majd megölelt.
Daniel megvárta, amíg én átöltözöm futásra alkalmas ruhába, ezután csak a kapuban szólalt meg őszintén.
-Na látod, hogy én mindent meg tudok oldani kicsi Dani? -mosolygott.
-Megváltozott a hajad. -utaltam arra, hogy levágatta. Az eddig válláig érő haja most olyan volt, mint a fiúnak tegnap a klubban.
-Indulás. Sok dolgunk van még.